A Collegium Varadinum szakkollégium fontosnak tartja a helyes vitakultúra kinevelését a fiatalság körében, ezért is indítottuk útjára közösen a Magyar Ifjúsági Értekezlettel az Erdélyi Perpatvar elnevezésű vitaversenyt. Az elmúlt napokban már le is zárult a jelentkezés és a nagyváradi szakaszra négy, egyenként három fős csapat jelentkezett a város tanintézményeiből.

A vitaklubba sikeresen bejutott középiskolások először képzéseken nyílt lehetőségük elsajátítani azokat a szükséges elemeket, amik egy akadémiai vitához tartoznak. Ilyen volt Lázár Beáta, kommunikációs szakértő előadása is, ahol beszédtechnikáról, nyilvános beszédről és non-verbális kommunikációról tanultunk. Ezek mellett – akarva akaratlan – a résztvevők beszélgettek arról is, hogy milyen trükkökkel lehet esetlegesen kellemesebbé és professzionálisabbá tenni az online előadásokat, tanórákat és miért ne, az online vitákat is.

A másik előadó Knopp Ildikó az Erdélyi Disputa kör elnöke tartott előadást a résztvevőknek, ahol ismertette a Karl Popper féle vita menetét és szabályzatát. A vitaverseny fordulói az előbb említett formátum szerint fognak zajlani. Az előadó egy igen tartalmas és hasznos előadást tartott, ahol külön kitért a vitaformátum menetére és szabályzatára, de mindezek mellett különböző tippeket és trükköket is megosztott a résztvevőkkel, hogy hogyan lehetnek sikeresek a viták során.

Az elkövetkezendőkben a nagyváradi résztvevők még külön, a szakkollégium által szervezett, képzésen is részt fognak venni, ahol még inkább tökéletesíteni tudják majd az előadások során szerzett tudásukat. Később pedig ezeket a több alkalommal is megszervezett viták során, élesben tudják majd kamatoztatni.