A hétvégén Nagyváradra érkezett a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Salvatore Egyesület által a Collegium Varadinum közreműködésével szervezett elsősegély nyújtási gyorstalpaló kampánykörútja. A másfél-két órás interaktív előadáson a résztvevők megtanulhatták például a híres Heimlich fogást vagy épp elsajátíthatták a helyes újraélesztés technikáját. 

A Stayin’ Alive kampánykörút abból a szomorú adatból kiindulva született, hogy Európában évente kb. 750 ezer szívbénulásos sürgősségi esetet jegyeznek a hatóságok, ezen betegek túlélési esélye alig 5–10 százalékos, hiszen a lakosság nagyon kevés aránya képes helyesen elsősegélyt nyújtani. Így indult útjának a körút Buna Hunor a Salvatore Egyesület elnökének a vezetésével, hogy bejárják Erdély összes megyéjét és a lehető legtöbb embert megtanítsanak arra, hogy hogyan kell helyesen újraéleszteni. A kampány elnevezését pedig a Bee Gees – Stayin’ Alive című dal ihlette, hiszen többek között ez nemzetközileg is az újraélesztés dala.

A nagyváradi eseményen a Collegium Varadinum vezetője, Tőtős Áron, kiemelte, hogy milyen fontos lenne az, hogy például az iskolában erről is tudomást szerezzenek a diákok és legyen egy ilyen kurzusuk is. Hisz sokszor, sőt a legtöbb esetben, az időben elkezdett újraélesztés életet menthet.

Buna Hunor előadásában kiemelte, hogy egy-egy újraélesztésnél mire kell odafigyelni és hogyan kell helyesen cselekedni, hogy senki élete ne kerüljön veszélybe. Az interaktív előadás során a résztvevők kipróbálhatták a bábukon is a tanultakat és ráadásul olyan sikerült néhány tévhitet is eloszlatni az újraélesztéssel kapcsolatban.

A gyorstalpaló végeztével a résztvevőket diplomával jutalmazták a résztvevőket, ezzel is megköszönve, hogy részt vettek és érdeklődve álltak hozzá az előadáshoz.