A napokban került megrendezésre a Collegium Varadinum szakkollégium által közösen a Magyar Ifjúsági Értekezlettel szervezett vitakör döntője, ahol kiderült, hogy ki képviseli majd Nagyváradot és Bihar megyét az erdélyi döntőben.

Hétfőn véget ért az Erdélyi Perpatvar néven futó a Collegium Varadinum szakkollégium által szervezett vitaverseny döntője, ahol a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaiból álló csapat a Karfiológusok nyertek. A döntőben a vitázásra szánt tételmondatok az oktatás, ifjúság és párkapcsolati témákat foglalták magukba. Döntő alkalmával még jobban egymásnak feszültek a csapatok és sokszor már nem volt egyértelmű, hogy épp egy-egy vitán melyik csapat teljesített jobban. Köszönhetően a témák aktualitásának (online oktatás vs. hagyományos oktatás) még a szünetekben is folytatódtak a viták és a beszélgetések a témákról. Az utolsó vitaalkalomra a csapatokon már jól láthatóan észrevevődött a fejlődés és bátorságuk, egy-egy érvrendszerük is teljesen kidolgozott, sziklaszilárd alapokon állt. A viták utáni kiértékelésen is nem egyszer elhangzott a zsűritől, hogy milyen jó látni a fejlődést a csapatokon és külön-külön a személyenkénti fejlődést is.

Végül az összesített eredmények alapján a Karfiológusok csapata nyert, akik mindvégig magabiztosan vitáztak, így az első vitakört a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai nyerték, akiknek ez úton is gratulálunk.

A rendezvény zárásaképp ünnepélyes keretek között díjátadásra került sor, amelyeket többek között a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is biztosított. Díjátadón Tőtős Áron a szakkollégium elnöke, külön megköszönte Domján Katalin és Jakab Gábor vitatrénerek bírói munkáját, majd kiemelte, hogy menyire fontos a vitakultúra kiépítése a diákok körében. Napjainkban ugyanis nélkülözhetetlen a jó meggyőzési készség és érdekérvényesítés. A program keretében szerzet tapasztalatok és tanultakat a résztvevők az élet számos területén tudják majd alkalmazni. A Collegium Varadinum számára ezért is fontosak az ilyen és ehhez hasonló programok megszervezése. A köszönetnyilvánítása végén kiemelte, hogy pont az ilyen programok miatt és a tehetséges fiatalok támogatása érdekében hozták létre a tehetséggondozó- és támogató intézményt a szakkollégiumot. Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettes és az RMPSZ Bihar megyei szervezetének elnöke is külön kiemelte, hogy mennyire örül ennek a kezdeményezésnek és a továbbiakban is azon lesz, hogy az ilyen kezdeményezések, mint például a vitakör további támogatásokat kapjon. Véleménye szerint, az ilyen kezdeményezéseknek mindig helye és igénye lesz a közösségben. A program a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg.