A nem rég alakult Collegium Varadinum szakkollégium, melynek egyik fő célja a Bihar megyei és partiumi fiatalok tehetséggondozása és fejlesztése megtartotta első rendezvényét. A szakkollégium által szervezett esemény egy közéleti előadássorozatot, melynek címe Bihar megyei Közéleti Akadémia.

A rendezvény elsősorban a közélet iránt érdeklődő fiataloknak szól, célja, hogy ezeket a fiatalokat egy olyan elméleti és gyakorlati tudással lássa el. Az Akadémia során a résztvevők különböző témájú képzéseken és kézségfejlesztő tréningeken (retorika, beszédírás, tárgyalástechnika és prezentáció bemutatása), háttérbeszélgetéseken (gyakorló politikusok, közszereplők, elemzők), politikai menedzsmenttel kapcsolatos eseményeken (kampány, kommunikáció, politikai pártok, közvélemény-kutatás, általános menedzsment stb.) vehetnek majd részt.

A szombaton megtartott első modul címe a „Politikusok célkeresztben” címet kapta. Amelynek a célja az volt, ahogyan a szakkollégiumot irányító egyesület elnöke, Tőtős Áron fogalmazott, hogy az érdeklődő fiatalok mégjobban megismerjék a kampányban szereplő politikusokat, közszereplőket, hogy első kézből, sokszor a kulisszák mögül, nyerjenek betekintést a kampányba például. A délelőtt első előadója, Cseke Attila, az RMDSZ szenátora és Nagyvárad polgármesterjelöltje volt, aki arról beszélt, hogy hogyan lett önkéntesből miniszter. Cseke Attila kiemelte, hogy sok munkával, kitartással és elhivatottsággal sikerült eljutnia oda, hogy végül egészségügyi miniszter lett. A politikus kiemelte, hogy számár nagy segítség volt az, hogy a szamárlétra összes fokát végig járta, hisz volt ifjúsági vezető, majd önkormányzati képviselő, államtitkár, parlamenti képviselő, szenátor és végül miniszter. A szenátor hangsúlyozta, hogy ez az út, amit ő bejárt segítette és felkészítette az előtte álló feladatokra.

Cseke Attila után Butka Gergő, Szatmárnémeti polgármesterének a tanácsadója tartott előadást az smart city fogalmáról és arról, hogy hogyan vagy épp hogyan ne legyen „okos” egy város és annak ügyintézése. Butka előadásában kiemelte, hogy ámbár sok város honosította már az okos megoldásokat a városban és annak ügyintézésében, mégis sok helyen még mindig szükség van a jól ismert sínes dossziéra. Szerinte egységesíteni kellene a városokban megtalálható alkalmazásokat és egyetlen app-ba „sűríteni” az összes, a köztudatban lévő applikációt az átláthatóság és a könnyebb kezelhetőség miatt. Kiemelte, hogy például úgy Kolozsvárnak, mint Nagyváradnak több alkamazása van, mégis sokszor nehéz kiigazodni rajtuk és valódi ügyintézés miatt még mindig be kell menni a hivatalba.

Butka Gergő után az esemény harmadik előadója Szabó Ödön, az RMDSZ ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője volt, aki a kapcsolati háló fontosságáról és annak kiépítéséről tartott egy igen hasznos és érdekfeszítő előadást a résztvevőknek. A saját tapasztalatok alapuló előadásban szó volt arról, hogy mennyire fontos egy-egy kapcsolatitőke, hogy milyen lehetőségek rejlenek azokban. A képviselő kihangsúlyozta az emberi kapcsolatok többféleségét, hogy más milyen kapcsolat tud kialakulni barátok, kollégák és esetlegesen szülők között is. Előadásában Szabó Ödön felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a kapcsolatok kölcsönös empátiára, tiszteletre, bizalomra, megértésre és megismerésre épül. Mint kiemelte, hogy ne csak bajban hívjuk és használjuk kapcsolatainkat, mivel egy jól működő kapcsolati háló oda-vissza működik, amelybe időt és energiát kell fektetni. Végül pedig, előadását Szabó Ödön azzal zárta, hogy dicsérjük egymást egy kapcsolatban, hisz ez a legerősebb motiváló erő, ami egy emberre hat és próbáljuk ne csak díszletként használni kapcsolatainkat, hanem mindig figyeljünk minden részletre és mindig kérdezzünk vissza.

Az esemény utolsó előadója végül Fenesi Tibor, Bihar megye kormánybiztos helyettese volt, aki arról beszélt a hogy tulajdonképpen mit is csinál és mivel is foglalkozik egy kormánybiztos helyettes. Fenesi kifejtette, hogy milyen feladatokat lát el nap, mint nap, milyen problémákkal találja magát szembe egy kormánybiztos. De kitért arra is, hogy esetlegesen mi kell ahhoz, hogy valakiből kormánybiztos lehessen. Előadásának zárásaképp végül pedig személyes példákkal zárta előadását a kormánybiztos, hogy milyen helyzetekkel találkozott például most, mikor járványhelyzet van/volt vagy hogy milyen problémákat kellett megoldjon rövid idő alatt.