A nagyváradi szakkollégium szombaton tartotta évzáróját a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota alagsorában kialakított Fix Makerspace rendezvénytermében. A rendezvény keretein belül az egyetemista programjának első évfolyama ünnepélyes keretek között vehették át a diplomákat és az ösztöndíjakat.
Szombat délután a Püspöki Palota alagsorában került sor a tanévzáró gálára, ahol a meghívottak mellett a közel húsz szakkollégista is részt vett és zárta a több képzéshétvégéből álló Egyetemista Programot, mely ebben az eseményben csúcsosodott ki. A diákok az elmúlt hónapokban, decembertől májusig, különböző szakmai előadásokon, készség- és kompetenciafejlesztő képzéseken vehettek részt. A gála felszólalói között volt Ft. Böcskei László nagyváradi megyés püspök, valamint Ft. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Beszédében mind a két egyházfő kiemelte eme kezdeményezés fontosságát és azt, hogy mekkora ereje van egy-egy szakkollégiumnak, mely nem csak közösséget formál, hanem össze is tart. Végezetül mind a két püspök egy-egy bibliai idézettel, példázattal köszönt el a kollégistáktól és nem csak, mely, mint útravaló szolgált.
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy mekkora lehetőség egy ilyen program, amellyel éltek is a diákok és meggyőződése szerint a megannyi képzések, előadások során, rengeteget is tanulhattak a programban résztvevők.
A felszólalók sorát követve a temesvári Bolyai János Szakkollégium részéről Molnár András szólalt fel. A Bolyai János Szakkollégiumot létrehozó és üzemeltető Bánsági Közösségért Egyesület elnöke fejezte ki örömét afelől, hogy mint partner ilyen sikereket ér el a nagyváradi szakkollégium is. Mint ahogyan fogalmazott „ez a partneri kapcsolat és együttműködés sok új lehetőséget tartogat mindkét intézmény számára, hisz a célok közösek: tehetségnevelés, szakmai fejlődés biztosítása és egy erős közösség felépítése a kollégiumok köré.”
A köszöntőket követően Farkas Zsolt a KREK közigazgatási előadótanácsosa szólt az egybegyűltekhez, aki többek beszámolt a kollégiumi épület felújításáról, ahova ősztől költözhetnek a szakkollégista diákok. Mint ahogyan azt bemutatójában mondta a több mint 60 férőhelyes kollégiumi épület egy újabb lehetőség a közösségépítésre, játszva a nevekkel, itt az ideje annak, hogy a Collegium Varadinum Szakkollégium betűiből kiolvasható „kovász” szóból valóban kovászai legyenek az itt tanuló diákok és maga szakkollégium is a közösségnek.
Utolsó felszólalóként, Tőtős Áron a szakkollégium elnöke gratulált a diákoknak, valamint megköszönte a támogatók és partnerek segítségét. Örömét fejezte ki az iránt, hogy Nagyváradon is egyre többen felismerik azt, hogy mennyire fontos a tehetséges fiatalok támogatása és hogy egy-egy ilyen kezdeményez mennyi értékkel rendelkezik.
A beszédek után ünnepélyes keretek között sor került a diplomaosztóra is, ahol minden jelenlévő diák megkapta a névre szóló diplomát. Az elismerések során elhangzottak még a diákok által elért eredmények is, például a tudományos konferenciákon, tanulmányi versenyeken való szereplés vagy a különböző ösztöndíjprogramokban való részvétel.
A gála végeztével a jelenlévők egy állófogadáson vehettek részt, ahol tovább folytathatták, immár egy kötetlenebb formában az estét.
A gálaestét és egyben az egyetemista program egészét a Bethlen Gábor és a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül, a Magyar Kormány főtámogatásával, a Communitas Alapítvány, a Pannon Proiect, a PanAgroTeh, a VILI Apartments, a Heus Media Service, a Sigmalux, és a Partner Drinks, támogatásával valósult meg.