Negyedik képzéshétvégéjéhez ért a nagyváradi Collegium Varadinum. Az elmúlt hétvégén a kollégisták megtanulták mire figyeljenek oda beszéd közben, de betekintést nyerhettek a szomszédban zajló orosz-ukrán konfliktusba, illetve számos érdekes előadás mellett egy prezentációtechnika képzésen is részt vehettek.
A nagyváradi szakkollégium hagyományteremtő céllal elindított egyetemista programja immár negyedik képzéshétvégéjéhez érkezett, melynek most is fő célja a programba jelentkezett tehetséges egyetemisták képzése, támogatása és segítése. Ezúttal a rendezvénynek a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ adott otthont.
A hétvége megnyitóján Csorba Mihály, iskolaigazgató a Collegium Varadinum titkára köszöntötte az egybegyűlteket, beszédében kiemelte a kezdeményezés sikerességét, kifejezte örömét is, hogy ilyen szép számmal jelentkeztek az egyetemisták a programban. Végül köszöntőjét egy viccel zárta, melynek üzenete a szakkollégisták felé az volt, hogy sikerült megragadniuk a lehetőséget azzal, hogy jelentkeztek a programba, hisz aki kimarad, az lemarad.
Az első képzést Bendel-Krippán Kinga, a Babeș-Bolyai Tudomány Egyetem oktatója tartotta, melynek témája a beszédtechnika volt és hogy mit tegyünk akkor, ha összeakad a nyelvünk. A rövid elméleti rész után a hallgatók egy intenzív tréningen vettek részt, ahol különböző gyakorlatokon keresztül elsajátíthatták a helyes artikuláció technikáját, de például különböző hasznos légzésgyakorlatokat is megtanulhattak.
A délután további részében egy beszélgetés során Sz. Bíró Zoltán történész és Oroszország szakértő ismertette a szomszédban kialakult és jelenleg is zajló orosz-ukrán konfliktust. A beszélgetés során kitért a konfliktus miértjeire és arra, hogy mi is vezetett konkrétan ahhoz, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. Az interaktív beszélgetést Tőtős Áron, történész, a Collegium elnöke moderálta.
A szombati nap folyamán a szakkollégisták elmélyültek az előadás- és prezentációtechnika világában. Így később, a rendkívül hasznos tudás birtokában, például egy tudományos diákköri konferencián vagy az egyetemi órák során magabiztosabbak és felkészültebbek lehetnek. Nagy Emőke a képzés során számos, sokszor apró részletre is, felhívta a hallgatók figyelmét, mire figyeljenek, mi szerepeljen egy prezentációban vagy épp mi nem. Végül pedig a tanultakat élesben is kipróbálhatták és saját prezentációikon keresztül kielemezték és megvitatták a felmerülő problémákat, kérdéseket.
A képzéshétvége utolsó napján vasárnap két előadást hallgathattak meg a kollégisták, az elsőn Posa Tibor a ROVE alelnöke a digitális marketingről és annak fontosságáról beszélt. Végül pedig Erőss Ádám a BBTE Kommunikáció és közkapcsolatok hallgatója az Instagramról értekezett. Arról, hogy mitől lesz sikeres egy Instagram profil és mire kell oda figyelni vagy épp milyen applikációk szükségesek a cél eléréshez.
Az egyetemista program negyedik képzéshétvégéjét ezúttal is a Bethlen Gábor és a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül, a Magyar Kormány főtámogatásával, a Communitas Alapítvány, a Pannon Proiect, a PanAgroTeh, a VILI Apartments, a Heus Media Service és a Sigmalux támogatásával valósult meg.