A hétvégén ismét vitáztak a fiatalok a Collegium Varadinum szakkollégium által szervezett vitakörön. Ez alkalommal közélettel és az Európai Unióval kapcsolatos témákkal volt dolguk a fiataloknak.
Szombaton lezajlott az Erdélyi Perpatvar néven futó a Collegium Varadinum szakkollégium és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) által közösen szervezett vitaverseny elődöntője, ahol a a bírók Domján Katalin vitatréner, Dr. Mészáros Edina-Lilla, egyetemi oktató és Kovács Norbert, MAKET elnök voltak. A szombat délután lezajlott elődöntő keretein belül a nagyváradi középiskolás csapatok olyan témákról vitáztak, mint például, hogy az EU feladata-e a gondoskodni a nemzeti kisebbségekről vagy épp arról, hogy vajon az Unió jövője az Európai Egyesült Államok. Az uniót jövőjét és feladatait feszegető témák mellett még az abortusz kényes kérdését is megvitatták a résztvevők. Az előző alkalmakhoz képest a résztvevők még intenzívebben és még nagyobb odaadással vitáztak az adott témákról egy-egy vita során. Innen is látszik, hogy a csapatok mennyire komolyan veszik a vitákat és mennyire elszántak a fejlődéssel kapcsolatban.
A vitakör végén a szervezők Mikulás nap alkalmából egy kis jelképes ajándékkal lepték meg a résztvevőket, mint egy elismerés képpen elhivatottságuk miatt. A következő vitaalkalom pedig már a döntő lesz, ahol is kiderül, hogy ki kerül az erdélyi döntőbe, hogy összemérje tudását a többi erdélyi csapattal.