2025 szeptemberében a projekt célcsoportjának tagjai részt vettek a Freedom Fest Marghita elnevezésű, háromnapos ifjúsági fesztiválon, amely a közéleti párbeszédet, az innovációt és a kulturális élményeket ötvözi.

A nappali programok során a résztvevők aktuális társadalmi és politikai kérdésekről, fenntarthatóságról, jövőképekről és innovációról folytattak eszmecserét, míg az esték a koncerteknek és az informális találkozásoknak adtak teret. Ebben a sokszínű környezetben a Collegium Varadinum egy kerekasztal-beszélgetést szervezett a Varadinum Meetprogramsorozat keretében, amelyen a projekt célcsoportjába tartozó fiatalok mellett a fesztivál más résztvevői is bekapcsolódhattak.

A „Fiatal hangok a Kárpát-medencében: közös jövő, közös felelősség” című beszélgetésen a régió különböző területeiről érkező ifjúsági vezetők osztották meg tapasztalataikat és gondolataikat a közös kihívásokról és lehetőségekről.

A kerekasztal résztvevői voltak:

  • Tőtős Áron, a Collegium Varadinum elnöke (Románia)
  • Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnöke (Ukrajna)
  • Jakab Ferenc, a VIDIFISZ elnöke (Románia)
  • Gyenes Örs, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat ifjúsági vezetője
  • Felföldi Both Dániel, a Bihar megyei Magyar Középiskolások Egyeztető Tanácsának képviselője

A beszélgetést Kozma Dávid János, a Magyar Civil Háló képviselője moderálta.

Az esemény lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy jobban megértsék a regionális sajátosságokat, összehasonlítsák a különböző országokban tapasztalható helyzeteket, és közösen gondolkodjanak arról, miként járulhatnak hozzá a fiatalok aktívan a társadalom fejlődéséhez. A főbb témák között szerepelt a civil részvétel, a társadalmi felelősségvállalás, a határokon átnyúló együttműködés, valamint az ifjúsági szervezetek szerepe a demokrácia erősítésében.

Az ilyen típusú eseményeken való részvétel hozzájárul a párbeszédkészség, a kritikai gondolkodás és az interkulturális együttműködés fejlesztéséhez, miközben valós tapasztalatot nyújt a fiatalok számára a közéleti részvételről regionális szinten.

Az esemény a Varadinum Meet programsorozat része, amelynek célja a közvetlen párbeszéd elősegítése a fiatalok és a közélet szereplői között, ezáltal hozzájárulva a demokratikus részvételi kompetenciák fejlesztéséhez és a döntéshozatali folyamatokkal kapcsolatos tudatosság növeléséhez.

Az esemény a „YouthPulse: Bătăile Inimii Democrației” című projekt keretében valósult meg, amelyet az Erasmus+ program – KA154-YOU (Youth Participation Activities) finanszíroz. A projekt 2025. február 1. és 2026. július 31. között valósul meg, és fő célja a fiatalok civil és demokratikus kompetenciáinak fejlesztése a párbeszéd és az aktív társadalmi részvétel ösztönzésén keresztül.