Bántó Zsolt Norbert, pedagógus, képző, turisztikai szakember.

2003-ban a Nagyváradi Állami Egyetem földrajz szakán diplomázott, majd 2010-ben a közgazdaság tudományi kar turizmus-szolgáltatások szakán is diplomát szerzett. Érmihályfalván egykori földraj szakos tanár és osztályfőnök, majd pályázati felelős, illetve iskolai vezetőtanácsi tag volt. Számos gyermek- és ifjúsági projekt illetve rendezvény koordinátoraként tevékenykedett. Ugyanakkor volt a Bihar megyei Pedagógusok Házának módszertanos tanára is és egyetemi adjunktus is. 2 évig a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola igazgató helyetteseként ismerhették őt Nagyváradon.

A román-magyar határmenti turizmus kutatója. 2016 óta hivatásos idegenvezető. A Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség egykori projektmenedzsere, majd ügyvezető igazgatója. A Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) ifjúsági civil szervezet elnöke is volt, ahol számos programot szervezett, melyből kiemelkedik a Bihar megyei Margittán megrendezésre kerülő Szabadság Fesztivál első két kiadását. A ROVE (Romániai Vállalkozásokért Egyesület) alkalmazásában képző is volt, egy EU-s finanszírozásu turisztikai projektbe.

2021 márciusától az Országos Magyar Továbbképző Központ igazgatója.

2013-tól folyamatosan képzi magát a marketing, kommunikáció, menedzsment és a magán pénzügyek területén. Példaképei többek között Brian Tracy és Lorand Soares Szász. 2020 óta a bukaresti és több nemzetközi tőzsdén is kisbefektető. Hobbija az utazás, a személyes pénzügyek és a befektetések.

2 gyönyörű gyermek édesapja.